10. születésnapját ünnepli a PP. Ezt pedig nem csak januárban elindult blogukkal és visszaemlékező blogbejegyzéseinkkel) de egy (a jelenlegi helyzetnek megfelelően virtuális) kiállítással, és ehhez kapcsolódóan négy (magyar nyelvű) beszélgetéssel is ünnepeljük.

Az indulásról és az azóta eltelt évekről így mesél a Pro Progressione alapítója és egyben ügyvezetője, Petrányi Barna:

"Több mint tíz éve alakult a Pro Progressione. Az első évek útkeresése után hamar az Európai kortárs előadóművészet fő sodrában találtuk magunkat, az évek alatt rengeteget érdekes élménnyel és tapasztalattal gazdagodva. Nekem ez egy személyes történet - hiszen mára szakmai karrierem túlnyomó többsége a PP-hez kötődik - rengeteg bizonytalansággal és kérdéssel a kezdetektől a mai napig.

Ez egy különleges évtized is volt. Ritkán adatik meg, hogy legalább visszatekintve koherens ívet láthassunk. A Pro Progressione-ban minden év jobb volt mint az előző: több élmény, több program, több partner és szép lassan több munkatárs is, ami nekem is újabb s újabb feladatokat, felelősséget adott."

Az évfordulóhoz kapcsolódóan sokat gondolkodott a csapat, hogy milyen emlékezetes módon lehetne azt megünnepelni - és az aktuális helyzet mit tesz lehetővé -, míg végül megszületett a virtuális kiállítás ötlete. Ennek "helyszínéül" pedig olyan felületet választottunk, amelyről bátran kijelenthető, hogy különleges hely egy kiállítás számára. A kiállítás ugyanis egy olyan platformon (Miro) valósul meg, amelyet napi szinten használnak a PP tagjai, de egészen más célra. A Miro alapvető funkciója eredetileg az, hogy vizuális hátteret biztosítson a különböző projektek és folyamatok érthető bemutatására. A mindennapi használat magában hordozta az ötletet: miért ne lehetne a platformot más, kreatívabb és összetettebb célokra is használni, és a Pro Progressione eddigi teljes „életét” bemutatni?

A tárlat időrendi sorrendben járja végig a kiemelt projekteket, amelyeket a PP eddig megvalósított: az egyes termekben a projekteket illusztráló fotók és különleges projekttárgyak mutatják be az elmúlt évtized történéseit. A kiállítást egy átfogó katalógus is megörökíti.

A kiállítás létrejöttéről így mesél Barna: "Sokat gondolkodtunk, hogyan mutathatnánk be ezt a 10 évet és rájöttünk, a PP olyan, mint egy ember - tárgyakat gyűjt maga köré emlékek gyanánt. Így született a kiállítás s a katalógus ötlete, hogy ezeken a furcsa, másoknak elsőre keveset mondó ’kacatokon’ keresztül mutassuk be, milyen volt ez az út, miket gyűjtöttünk össze magunk köré. Messze nem tudunk mindent megmutatni, minden tárgyat elővenni, amit hordozunk magunkkal a mind nagyobb s nagyobb irodákba, pincékbe, kiállításokra, mégis ez a néhány tárgy jó összefoglalót ad egy évtizedről."

A rendhagyó kiállításhoz 4 beszélgetés is kapcsolódik, a Pro Progressione munkássága ugyanis négy fő pillérre épül.  A PP Social, a PP Cult, a PP Arts és a PP Sound nevet viselő pillérek fókuszában a társadalmilag elkötelezett művészetek, a kulturális és természeti örökség interpretációja, az egyedi produkciók létrehozása és a zenei hagyományok őrzése és továbbadása áll – a beszélgetések (amelyek résztvevői olyan vendégek lesznek, akik szorosan kapcsolódnak az egyes pillérek projektjeihez) alapvetően a pillérek által felvetett témákat járják körül, de szóba kerülnek más olyan kérdések is, amelyek a diszkussziók résztvevőit munkájuk során aktívan foglalkoztatják.

A kiállítás beszélgetései:

Április 22. 18:00 Arts…. and more
Beszélgetőpartnerek: Makra Viktória (Banquet for Bees), Bognár Anita (Y csoport), Tömör Miklós (VALYO)
A beszélgetés moderátora Pallag Sára, a PP Arts projektmenedzsere

Április 23. 18:00 Social… and more
Beszélgetőpartnerek: A beszélgetés résztvevői:Simon Balázs (Utcaszak), Móga Piroska (Y Csoport), Csaba Viktória (Indahouse)
A beszélgetés moderátora Hajdú Fanny drámapedagógus, többek között az Academy projekt művészeti vezetője

Április 27. 18:00 Cult… and more
Beszélgetőpartnerek: Vicze Magdolna (Magyar Nemzeti Múzeum), Bayer Árpád (Open History), Bőczén Árpád (KÖME), Czakó Máté (Ziggurat projekt)
A beszélgetés moderátora Paukovics Gergő, a PP Cult pillér projektmenedzsere

Április 29. 18:00 Sound… and more
Beszélgetőpartnerek: Weyer Balázs (Hangvető), Gryllus Samu (Átlátszó Hang)
A beszélgetés moderátora Salgó Viktória, a PP Sound projektmenedzsere

"Élvezzétek a kiállítást, jöjjetek velünk ezekre az utakra s ha ott voltatok velünk valamelyik őrült programon, emlékezzünk rá együtt, ünnepeljük közösen! Azt remélem, hogy 10 év múlva újra lesz egy kiállítás, ahol még több tárgyat tudunk megmutatni addig pedig gyűjtögessünk közösen élményt, tapasztalatot s mentsük el őket egy-egy ilyen kacatban és az egymás iránti nyitottságban, érdeklődésben, ami a PP alapköve!" - ajánlja Barna a kiállítást

A kiállítás április 22-én 18 órától nézhető meg, az alábbi linken keresztül.

Czakó Máté  a Journey to the Beginnings (Utazás a kezdetekhez) színházi kalandjátékának kitalálója, művészeti vezetője és rendezője volt. Színházi kalandjátékokat, az általa TAG-eknek (Theatrical Adventure Game) keresztelt élményeket már korábban is hoztunk létre együtt, ilyenek voltak például a margitszigeti FUTÓSZÍNHÁZ, vagy zsámbéki Y.EAST fesztiválra készült Szentivánéj.

Jelenleg ismét az őskor interpretációján dolgozik a Pro Progressione-val (a projekt címe: Our Shared Heritage – Vucedol Culture). Most a Journey projektről mesélt nekünk:

"Nagyon örültem amikor Barna megkeresett, hogy a korábbi sikeres színházi kalandjátékaink után, mint a FUTÓSZÍNHÁZ vagy a Szentivánéj itt van most ez a nagyobb nemzetközi projekt, amiben ez a részvételi, immerzív színházi irány - amiben hiszek - teret nyerhet és formanyelvét használva hidat teremhet a különböző szektorok, szereplők között, mint a nézők vagy látogatók és a múzeumok, a régészet, a színház és a játék.

A projekt által nagyon komoly és mély tapasztalatokat sikerült szereznem a régészetről és rajta keresztül az ismeretszerzésről és a tudásátadásról. Elképesztő végiggondolni és megérteni, hogyan ér el hozzánk a múlt üzenete. Hát még megtapasztalni!! A projekt kezdésekor lehetősége nyílt a kreatív csapatnak ellátogatni Százhalombattára egy feltárás alatt lévő szelvényhez, megtapasztalni első kézből az ásatás élményeit. Korán reggel csatlakoztunk a régészekből és régészhallgatókból álló csapathoz, akikkel együtt mi is a gyorstalpaló eszközhasználat- és ásástechnika-kurzus után a gödörbe és a múltba merülhettünk. Apró, precíz mozdulatok árán tárultak fel a kemény, tömör, döngölt agyagpadlói 3 ezer évvel ezelőtti házaknak. Most hatalmas öröm volt kutyaszarba nyúlni: a megkövült rögök rengeteg információt szállíthatnak nekünk a nehezen fennmaradó szerves anyagokról, ezáltal a távoli világ étkezési, állattartási szokásairól, flórájáról, faunájáról… Valósággal szégyelltem magam, amikor első földérintésemre egy befejezetlen csonttűre bukkantam. Szimmetrikus pattintás és egy lukasztási próbálkozás az egyik végen. Megláttam, megérintettem és borzongató volt belegondolni abba, hogy utoljára előttem 3 ezer évvel ezelőtt csinálta valaki ezt ugyanezzel az eszközzel. Egy teljes történet elevenedett meg előttem.

Minden információ, minden egy nyom, amin el lehet indulni, amit meg lehet fejteni, amiből le lehet vonni következtetéseket, tanulságokat. Természetesen mindenkori tudásunk és személyünk szűrőjén keresztül, ami elvezet az interpretáció témaköréhez (is), ahhoz a közös halmazhoz, ami egyrészről maga a hivatásom, másrészről pedig szerintem a világ egyik kulcsa.

Arra gondolok itt, hogy miből mit mondunk el, hogyan és mi a szándékunk vele.

Hivatásommal a ‘közvetítés’-sel, mint a színházzal, tánccal, előadó- és filmművészettel való analógia azt gondolom, hogy világos, de szerintem épp ilyen közvetlen a kapcsolat a politikával, újságírással, reklámiparral, egészségüggyel, párkapcsolatokkal és a többi …

Na de nem akarok nagyon messzire menni, sőt igazából épp arról a közelítésről akartam itt írni, ami bennem is végbement ezalatt a majdnem 2 év alatt:

Hogy a dolgok, tárgyak, távoli világok közti összefüggések, hogyan konvergálnak és hogyan erősítik a szinergiákba vetett hitemet.

A személyes és szakmai kapcsolatok terén is, csak hogy az épp aktuálisakat említsem: Ljubomir Nikolic-csal, a ‘Journey to the Beginnings’ zeneszerzőjével már két további közös projektünket tervezhetjük együtt, valamint többen részt veszünk az idei vucedolos PP-s projektben is, amiben a korábbi közös munka tapasztalatait és részben a módszereit is visszük tovább.

A 2018-2019 között megvalósult Journey to the Beginnings / Utazás a kezdetekhez egy interdiszciplináris projekt a részvételi színház, a kortárs zene, az új technológia és a régészet határán. A projekt fő célja, hogy a Duna menti őskori kulturális jelenségek kortárs előadóművészeti interpretációja által felhívja a figyelmet a kevésbé ismert, de annál jelentősebb kulturális örökségünkre, és hogy a tudomány és a művészet találkozása új közönséget vonzzon mindkét kulturális szektorba.

Az Academy for Actors of Social Change célja a szociális területen működő szakemberek, pedagógusok, művészek és szociális munkások eszköztárának bővítése a hátrányos helyzetű fiatalokkal végzett munkában. Az oktatási program a pedagógia eszközeit különféle előadóművészetek módszereivel ötvözi, így adva egy újfajta, innovatív réteget a szociális munka eszköztárához. A projekt művészeti vezetője, Hajdú Fanny mesélt nekünk élményeiről:

"2018-ban, még ernyős munkatársként (ő az, aki mindenkit ismer és mindent tud-lát-figyel, aka. Sára) az akkor nemzetközis Szőke Timitől fogadtam örökbe az Akadémiát. Akkor még nem sejtettem, hogy a vállalás tényleg örökre szól – mert még azon a nyáron beleszerettem az Akadémiába úgy, ahogy van, végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Akadémia. A wikipédia szerinti jelentése iskola: művészeti, katonai vagy speciális szakképző. A mi Akadémiánk ezt a hármat egyszerre tudja: művészeti, mert közösen alkotunk, speciális, mert szociális szakembereket képez és katonai… Nos, ha a Miskolci Egyetemen mezítláb a fűben drámajátékokat játszva mellettünk egy csapat katonatanonc gyakorlatozik, az ér?

De vissza a szerelemhez. Nyolc ország, negyven ember, nyolcvan mezítláb és egyetlen cél. Az első nyáron, mikor megérkeztek, még nem tudtam, mire számítsak. Ott állt előkészítve a helyszín, a kollégium, már ismertem a menzás fiúkat, akik hajlandóak voltak minden második nap újragondolni nekünk a menüt (multikulti catering that is!), de fogalmam sem volt, milyenek lesznek, akik a buszról az elhivatott sofőr üdvözlő pálinkája után leszállnak.

Aztán jöttek, mint régi ismerős, már szinte kész társaság. Egy hatalmas, sokszínű család, akik aztán két héten keresztül, egyre fáradtabban és mégis egyre lelkesebben szaladtak át az egész kampuszon, fórum színházról kreatív írásra, érintésszínházról commedia dell’artéra, egykerekű bicikliről bábkurzusra.

Negyven kreatív, elképesztő ember, akik körbetáncolják a fűzfákkal tűzdelt betontömböt, különböző nyelveken rappelnek, ha kell, a tűzjelző megszólaltáig több nyelven főznek és negyvenkét fokban is végtelen indulattal kommentálják végig a Szociopoly-t. Mert az Akadémia erről (is) szól. Játék – de a legkomolyabb játék.

Az Akadémia sokszínűség, inspiráció és elhivatottság. Közösség, barátság, szakképzés és kaland, fejlődés, kihívás, két hét kialvatlanság.

Az Akadémia az, ahogy élni szeretném az életem. És – bár semmi közöm hozzá, ki hogyan csinálja – ez az, ahogy szerintem mindenkinek kellene."

A projekt nemcsak az elméleti oktatás magas színvonalára összpontosít, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a résztvevők az újonnan szerzett ismereteket a gyakorlatban a helyi közösség fejlődésének előmozdítására használják. A kéthetes oktatási program keretein belül 40 fiatal szakember dolgozott együtt 8 különböző ország szervezeteinek képviseletében. A résztvevőknek a projekt során lehetőségük nyílt arra, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokkal folytatott munkájukhoz új, művészeti technikákkal bővítsék szakmai eszköztárukat: többek között különféle színházi technikákkal például a térspecifikus alkotás vagy a slam poetry területéről.

A 2018-as Akadémia egyik emlékezetes jelenetét itt nézhetitek meg: https://vimeo.com/310756447

Évadunk utolsó epizódjához érkeztünk, és a szerintünk legizgalmasabb kérdést a végére hagytuk. Bizonyára sokan közületek szeretitek a filmeket, és valószínűleg néha az is előfordul, hogy egyik-másik filmjelenethez hasonlítjátok napjaitokat. De melyik filmet említenétek, ha a munkátokat kellene bemutatni? Ezzel a kérdéssel szembesítettük a héten a Pro Progressione teljes csapatát, így Sára, Gergő, Kati, Viki és Barna mellett, ezúttal Meső, a PP pénzügyi asszisztense, és Timi, a csapat kommunkációs menedzsere is válaszolt.

És akkor lássuk, ki mit mondott!

Sára:
„Die Hard 1-3. Amíg van kitéphető haja John McClane-nek” (A választás bizonyára főként annak köszönhető, hogy Sára nemrég van túl egy hosszú és kimerítő működési beszámoló összeállításán, de megnyugtatunk mindenkit, szerencsére bőven maradt haja…)

Gergő:
„Swiss Army Man” (vajon ki lesz az a bátor, aki megkérdezi Gergőtől, hogy DE MIÉRT?)

Kati:
„Először a Mission Impossible filmcím jutott eszembe. A sok párhuzamos projekttel való zsonglőrködés lehetetlen küldetésnek tűnik néha, de pont ezektől a kihívásoktól izgalmas a munka." (Kati, valami ilyesmire gondolt: Életünk 13 percbe sűrítve)

Viki:
„Egy jól megírt mesekönyv olvasás közben megelevenedik az olvasó számára. Izgalmas, kihívásokkal teli történet valósul meg a képzeletünkben/valóságban. A főhős rendületlenül küzd a történet lezárásáért, de a mesekönyv tudjuk, szinte biztos siker, ha van egy szőrös csodasárkányod, akivel végigrepülöd az utat! (Mesekönyvet helyettesítsd a projekt szóval.)” (Ha az egyébként igen frappáns jellemzésből nem jöttetek volna rá, a helyes megfejtés a Neverending Story)

Barna:
„A bakancslista. Mert a PP a művészeti ötletek bakancslistája.” (És minden eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ha Barnán múlik, ez a lista sosem fog elfogyni. Sőt…)

Meső:
„Jumanji” (Mivel Meső imádja a GIF-eket, ezért csak ennyit tennénk hozzá)

Timi: 
"Kötéltánc/The Walk. Nagyon nincs mit magyarázni, a kép magáért beszél."

Amint látjátok, igen kalandos mindannyiunk számára a PP-nél végzett munka. Köszönjük, hogy az elmúlt hetekben velünk tartottatok, és reméljük, sikerült legalább egy kicsit megismertetni veletek munkánk rejtelmeit. Mi tovább folytatjuk az élmények gyűjtését, az izgalmas kalandokat, és reméljük, hogy találkozunk még az úton!

Szőke Timi gyakornokként kezdte munkáját a Pro Progressione-nál, majd 2018-ig projekt menedzserként dolgozott velünk. Ezúttal ő osztja meg velünk a TANDEM programmal kapcsolatos élményeit.

"Magabiztosan mondhatom, hogy a PP miatt csinálom azt, amit, és lettem kulturális menedzser.

Alig egy éve laktam Budapesten, amikor egy egyetemi hírlevélben láttam, hogy kulturális szervező gyakornokokat keresnek. Nem tudtam pontosan, hogy ez mit jelent, de izgalmasnak hangzott. Gyakornokként kezdtem, de kisebb megszakításokkal egészen 2018 tavaszáig dolgoztam különböző formátumokban a PP-ben.

Egy izgalmas, folyamatosan pörgő, változatos világba csöppentem, ahol egymást követik a különböző művészeti programok, események, egyeztetések, ötletelések, külföldi utazások - igazi álommeló, annyira, hogy néha hihetetlen, hogy ezért fizetés is jár. Egyszer anyukám megkérdezte, hogy hogyan telik egy átlagos napom a PP-ben, elmeséltem és csodálkozva kérdezett vissza, hogy és te ezért fizetést is kapsz?!

Az első nagyobb feladatom egy nemzetközi kulturális menedzsereknek szóló konferencia szervezése volt a Tandem program keretében. Egy hosszú hétvégén keresztül kalauzoltunk kb. 30 nemzetközi szakembert Budapest kulturális életében, úgy, hogy még én is új voltam benne. Így történt, hogy a vár aljában található étteremhez egy teljes Budai Vár túrán keresztül jutottunk el, legalább 100 lépcsőfok megmászásán keresztül.

Pár évvel később már résztvevőként válogattak be a Tandem Shaml programba, ami nagyon meghatározó volt, nem csak azért, mert több hetet töltöttem Libanonban és megismerkedhettem több közel-keleti ország kulturális életével, hanem azért is mert ekkor volt először alkalmam saját projektet megvalósítani az ötlet megfogalmazásától kezdve a partner- és forrásszerzésen át a teljes megvalósításig és a projekt lezárásáig. Mindemellett azt is megtapasztaltam, hogy hogyan lehet a reptéren 6 órát ülve lekésni a gépet, és hogy hogyan kell tájékozódni egy olyan országban, ahol nincsenek utcanevek, házszámok és az arab írást sem tudom elolvasni.

Számos projekt kulcsfontosságú momentumainál voltam jelen ezek kihívásaival és örömteli pillanataival együtt. A PP-s öt évem alatt legalább 3-szor költöztettük az irodát, szervezetet fejlesztettük, új munkatársakkal bővültünk és követtük végig a művészeti kísérletezés különböző útjait. Nagyon örülök, hogy mindennek részese lehetettem és hogy engem is elindított a PP a kulturális menedzserek misztikus útján."

A Tandem program weboldalát itt nézhetitek meg: https://www.tandemforculture.org/

A kulturális menedzserek munkájának jelentős részét az teszi ki, hogy a projektpartnerekkel egyeztetnek - jelenleg leginkább online meetingeken. Ha pedig naponta akár két-három megbeszélést is végig kell ülnünk, joggal érezhetjük azt, hogy ezek egy idő után mintha egyformák lennének: szinte ugyanaz a forgatókönyv, mindig van, aki elkésik, mindig van, aki elfelejti felhangosítani vagy éppen lenémítani magát, szinte kiszámítható rendszerességgel fagy le a rendszer, és bizony olykor még az elhangzó mondatok is ismétlődnek. De melyek ezek a már-már klasszikusnak számító mondatok? Erre keressük a választ sorozatunk utolsó előtti részében a PP kulturális menedzsereivel: Sárával, Gergővel, Katival, Vikivel és Barnával.

Eheti kérdésünk: Melyik a leggyakoribb mondat, ami egy közös meetingen elhangzik?

Sára:

„Mindenki itt van? Várunk még valakit?” (online meeting, természetesen)
„Le vagy némítva!” (szintén online meeting - mostanában inkább ilyeneken ülünk) 

Gergő:
„Erre majd térjünk vissza.” (És ezután a két véglet következik: vagy soha többet nem kerül szóba a téma, vagy visszatérünk, de akkor többször is, mint szeretnénk)

Kati:
„Jaj gyorsan akartam mondani”, online meetingeken pedig a klasszikus: „szerintem le vagy némítva”.
(ugye, hogy itt is másodszor fordul már elő?) 

Viki:

„Kezdünk?” (és általában a végén is elhangzik legalább egy "Végeztünk?")

Barna:

"L......m" (a köztes részt a fantáziátokra bízzuk....)

És ha eddig jutottatok az olvasással (és a korábbi bejegyzéseinken is átrágtátok magatokat!), megérdemlitek, hogy újabb kulisszatitkokat áruljunk el. Ezeken a már-már klasszikusnak nevezhető mondatokon túl vannak kedvenc szavaink is: a partner, a meeting vagy az open call is nagy kedvenceink, de az ügyeletes szívünk csücske mindenképpen a Miro. (Hogy mi lehet ez? Nézzetek utána, imádni fogjátok!)

A jövő héten előkerül utolsó kérdésünk, ami ez lesz: Mondj egy filmcímet, ami a legjobban jellemzi a munkád! 

Horváth Kristóf, Szinész Bob 2015-2017 között vett részt a Vándorlásra születve (Journey/Drom) programban. Később a Tudás Hatalom vezetőjeként is sok szál kötötte a Pro Progressione-hoz, ahol ernyőszervezeti taggá is vált. A Journey/Drom projektről mesél most nekünk:

"A darab címe The Journey/Drom volt, egy őrült valóságshow. Annyira őrült, hogy egy külső helyszínen tartott próba közben az épület portása ránk hívta a biztonsági őröket, mert azt hitte, tényleg meg fogjuk ölni egymást. Nem tudom, hogy ha nem cigányok próbáltak volna hasonló jelenetet, akkor is megijedt volna? De akkor inkább bóknak vettük ezt, mint rasszista megnyilvánulásnak.

A bemutatót követő éjszakán Hamze-val álltunk a színház előtt. Bemutatott engem egy szerbiai családnak, két tizenéves fiú és az anyukájuk volt ott.  Eljöttek megnézni az előadást, mielőtt visszatoloncolták volna őket, másnap reggel kellett vonatra szállniuk. Miután elbúcsúztunk tőlük, hosszú csend telepedett ránk. Elfordultunk egymástól, kerültük egymás tekintetét. Végül Hamze törte meg a csendet, potyogtak a könnyek a szeméből, ahogy azt mondta: "Tudod, mi a legviccesebb? Most elmennek a Brandenburgi kapuhoz szelfizni, hogy legyen emlékük Berlinből." Hamze a gyerekkorát egy menekülttáborban töltötte, utána német állampolgárságot kapott, ma menekült családokkal dolgozik, de mégsem tudott nekik segíteni.  

Michaela Dragan egy romániai roma feminista. Erre mondják, hogy halmozottan hátrányos helyzet? Egy éjjel összevitatkoztunk, kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy roma nem lehet rasszista. Ordibáltunk egymással, azt mondtam, te vagy az élő példa, hogy egy cigány is lehet rasszista, folyton gádzsózol. Végül volt egy érve, amivel egyet kellett értenem. Igaz, hogy egy cigány is lehet rasszista, de nem megy vele semmire. Kirekesztő ugyanis nem tud lenni. Nem tudja kirekeszteni a gádzsókat, nem tudja kiszorítani őket az albérletekből, a munkahelyekről, a médiából, az oktatásból. Nem tudhat szegregálni, szóval hajára kenheti a rasszizmusát. Egy másik alkalommal azért különböztünk össze, mert egy rap szövegemet mutattam meg neki, így kezdődött:

"My muse is a whore, some say I should hang her
It's either anger consuming me, or I consume anger" 

A haragról szólt, arról, hogy a többségi társadalomnak el kell ismernie a haragunk jogosságát. De be se tudtam fejezni az első sort, máris nekem esett: „Hogy használhatod a whore kifejezést? Nem érzed mennyire ciki? Nem érzed, hogy ezzel a nőket támadod?"

Le voltam sújtva. Hát nem érti, hogy ez nem a nőkről szól, hogy ez az én múzsám, akiket mások felakasztanának, hogy ez a szöveg éppen védi a romákat, nem pedig támadja a roma nőket? Nem értette. Végül döntenem kellett: ha azt akarom, hogy a "sisterem" meghallja ezt a szöveget, nekem kell engednem. Megváltoztattam a szöveget: "My muse is unacceptable"-ez lett a végső verzió. És egy életre megtanultam, hogy senkin nem kérhetem számon, hogy őt mi sérti és miért. Nem neki kell változnia, hanem nekem.

Talán korai még ezt megítélni, de remélem, hogy a barátságok, amiket ott kötöttem, életre szólóak. Azóta közel egy tucat alkalommal kaptam meghívást Berlinből, például részt vettem a "Coming outok hosszú éjszakáján", ahol a romaság felvállalását célzó kis performanszokból csináltunk egész estés műsort (én voltam a Kaméleon Ember, aki hiszi, hogy képes a bőre színét megváltoztatni, de a közönség előtt mindig kudarcot vall), de szívesen emlékszem arra is, hogy részese lehettem például két Roma Holocaust túlélő elbeszéléséből készülő animációs film létrehozásának.  Hálás vagyok azért is, hogy általuk ismerhettem meg Johann Trollmann "Rukeli" történetét, a cigány bokszolóét, aki a náci Németországban lett bokszbajnok, de a hatalom azt mondta, nem árja stílusban bokszol, hanem táncoló cigányként. Visszavágót rendeztek ezért, ahol Rukeli úgy állt ki, hogy aranyszőke, göndör parókát húzott, és liszttel öntötte le magát. Végül egy munkatáborban halt meg. Miután még legyengülve is kiütött egy illegális bokszmeccsen egy kápót, az bosszúból hátulról agyonütötte egy ásóval.

Minden alkalommal tanultam Berlinben valamit, minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy a magyarországi közegben nevelkedve rengeteg elavult gondolatot szolgálok ki öntudatlanul. Ezeknek az utaknak köszönhetően rengeteget tanulhattam az aktivista/művész hozzáállásról, a romák történelméről. Magamévá tettem sok mindent, ami Magyarországon még ismeretlen volt, a berlini tapasztalatok azóta is meghatározzák az itthoni működésemet, a Tudás Hatalom Csoport megjelenéseit."

A Journey/Drom 2015-2017 projektről:

Az Újvidékről Berlinbe vezető út évekig a balkáni romák egyetlen kiútja volt a szegénységből és kirekesztettségből. A balkáni országok hivatalos „biztonságossá” minősítése azonban a német menekültstátusz megszerzésének esélyét a nullával tette egyenlővé. Miként lehetséges a normális, kiszámítható élet azok számára, akik a német kitoloncolás és a balkáni agónia között rekedtek?

A darab magyar, szerb, román és német, roma és nem roma művészek együttműködése révén jött létre. Az úgynevezett „balkáni úton” elinduló roma menekültek valós történetein keresztül az „úton levés” (Ando Drom) költészetét és politikáját tárta fel, ezzel reflektálva a mai roma identitásra és kultúrára.

A végeredmény egy olyan szenzációhajhász tv-show formájában jelent meg, amely tele van önkritikával, fekete humorral és persze egy csipetnyi káosszal.

Ha azon szerencsés kevesek közé tartozunk, akik nagyon szeretik a munkájukat, és nem csak muszájból végezzük a feladatainkat, akkor is biztosan előfordul, hogy eltűnődünk azon, milyen lenne, hogy ha csak egy napra is, de cserélhetnénk valakivel? De ki lenne az, akinek a székébe 24 órára beülnénk?

Eheti kérdésünk éppen ezért: Ha választhatnál, melyik kollégád munkáját próbálnád ki egy napra és miért?

Erre a kérdésre keressük a héten a választ a szokásos módon, a PP csapatával: Sárával (PP Arts), Gergővel (PP Cult), Katival (PP Social), Vikivel (PP Sound) és Barnával, a PP vezetőjével.

Sára:
"A pénzügyes kollégánk (és egyben húgom), Meső munkáját szívesen vállalnám egy napra – néha megnyugtat, ha számokkal és nem szavakkal kell foglalkoznom. Persze biztosan segítségre szorulnék, és a hivatalos ügyintézéseket sem élvezném igazán, de egy jó kis pályázati elszámolás, vagy könyvelés összerakása jól jönne időnként." (Biztos ez, Sára? Pályázati elszámolás? Hm....)

Gergő:
"Erre még nekem korai lenne választ adnom." :) (Gergő nagyjából két hónapja került a PP-hez, így megértjük, hogy egyelőre még a saját feladataival zsonglőrködik, és nem hiányzik neki másé...)

Kati:
"Szerintem a Sáráét próbálnám ki. Ő nem csak EU-s projekteket visz, hanem hazai művészekkel is dolgozik. Nagyon izgalmasak a projektjei." (Érthető, tényleg a talán legváltozatosabb pillér a Sára által menedzselt PP Arts)

Viki:
"Azt hiszem, egy-az-egyben senkivel, részfeladatokat nagyon irigyelek néha, mint pl. Postára menni, grafikussal egyeztetni, sikeres és sok NKA-s pályázatot beadni" :)  (Teljesen igaz, mindenki munkájában vannak izgalmas részek, amibe jó lenne legalább egy picit belekóstolni...)

Barna:
"Tulajdonképpen mindegyik feladatkört csináltam, amikor elkezdődött a Pro Progressione 10 évvel ezelőtt s nagyjából egyedül dolgoztam benne. Úgyhogy már mindegyik feladatkört meg kellett csinálnom valamilyen módon, talán csak a kommunikációban nem vettem részt rendesen... Úgyhogy azt!" (A következő 10 évben biztos erre is lesz lehetőséged, Barna... és még sok minden másra is!)

És ti? Mennyire szeretitek a munkátokat? És mennyire irigylitek a kollégáitokét? Kinek a helyében  lennétek szívesen egy napra? És az elmúlt hetek bejegyzései alapján kinek a munkáját próbálnátok ki a mi kulturális menedzsereink közül?

Jövő héten folytatjuk, következő kérdésünk pedig ez lesz: Melyik a leggyakoribb mondat, ami egy közös meetingen elhangzik?

Zoletnik Zsófia 2015-16-ban vett részt a Mixdoor programban, itt sajátította el a faltánc tudományát, amelyet azóta is használ kortárs cirkuszi alkotómunkájában. Most a projekttel kapcsolatos élményeiről kérdeztük.

• Hogyan kerültél a programba, mik az első emlékeid?

 Akkoriban készítettük az Offline:on Theaterrel a Menni vagy Maradni? című előadást. A Ben Glass és Simor Ági vezetésével készülő szabadtéri újcirkuszi produkció a budafoki AQB udvarán felépített szerkezeten játszódott. A Mixdoor projekt részeként történő faltánc workshop Eric Lecomte és Violaine Garros, a francia Compagnie 9.81 vezetésével szintén itt került megrendezésre, és így lehetőségem volt részt venni benne. Ezelőtt nem volt semmilyen tapasztalatom a faltánc területén, csupán fél évvel azelőtt egy alapszintű alpinista tanfolyamot végeztem, hogy a légi akrobatika eszközeimet biztonsággal be tudjam szerelni magamnak. Csodálatos élmény volt 2015 tavaszán a Duna parti épület falán 15 méter magasan lengedezni, ugrálni, szaltózni, ezen a héten sajátítottam el a faltánc technika legalapabb elemeit. Akrobatikus alap képzettségem és légtornász voltam miatt nem esett nehezemre, de persze szuper tanáraink voltak. Az öt országból érkezett nemzetközi csapatból válogatták ki ennek a hétnek a végén azt a néhány előadót, aki részt vehetett ezt követően a kreációban, így kerültem bele a Mixdoor Projektbe.

• Milyen tudást, tapasztalatot, kapcsolatokat adott neked személyesen a program?

 Ezelőtt még soha nem vettem részt ilyen nagyszabású nemzetközi előadóművészeti projektben, általában lokális társulatokkal dolgozom vagy a saját elképzeléseimet viszem színpadra. Izgalmas élmény volt ekkora stábbal dolgozni és egy olyan előadást létrehozni, amit minden egyes helyszínre adaptálni kellett. Nagy kihívás volt a különböző személyiségekhez, kultúrákhoz, helyszínekhez való alkalmazkodás, de összességében pozitív élmény volt. Többekkel azóta is tartom a kapcsolatot. 

Mivel én nem végeztem soha cirkusz iskolát, így a másokkal való együttműködések során tudok szert tenni új tudásra, technikára, inspirációra. A Mixdoor Projekt hosszú távon kihatott a művészi munkámra, felkeltette az érdeklődésemet a különleges függesztéstechnikai megoldások iránt.

• Mi lett a program hosszútávú eredménye szerinted? Mit adott a tágabb szakmának? Hogyan él tovább?

Az itt megszerzett faltánc és voltige tudás hatalmas érték, a projekt után Simor Ágival megalapítottuk saját hazai faltánc társulatunkat The Flock Project néven. Valamint 2017-ben a Freak Fusionnel színpadra állítottam a fightinGravity című újcirkusz előadásomat, ami ezeket a beülős, kötéltechnikás mozgásformákat adaptálta színházi környezetre.

Minden bizonnyal másokat is inspirált ez a produkció, azóta több hazai alkotó is készített beülős technikákat használó előadásokat, illetve a helyspecifikus, itinair jellegű kreációkhoz is egy említésre méltó példa.

A Mixdoor – New Forms In Mixdoor Performing Arts Practices egy kétéves művészeti projekt volt - 2014-ben az egyetlen magyar kezdeményezés, amelyet a Európai Bizottság Kreatív Európa programja támogatott. A felkészítő időszakban négy nemzetközi workshop került megszervezésre, melyekhez az adott város (Torun, Zágráb, Elefsina, Budapest) helyi művészeinek is volt lehetőségük csatlakozni. A projekt eredményeképpen létrejövő nagyszabású előadás a vertikális tánc, a modern cirkuszművészet, a 3D-s vetítés, a zene és a térspecifikus művészeti alkotások ötvözetéből született meg. A projekt újraértelmezte az előadások helyszínéül szolgáló köztereket, továbbá turnéja során új közönséget célzott meg Európa-szerte az összművészeti produkciókkal.

 A közönséggel való kapcsolat új megközelítésének szükségessége arra késztetett minket, hogy újra felfedezzük a művészi alkotás különböző kifejező eszközeit és egyúttal hangsúlyozzuk közös alapjaikat. A kutatási folyamat meghatározta a projekt fő tengelyét: a külső nyilvános tér és a beltéri színházi terek kombinált felhasználását. (Mixdoor = kültéri és beltéri)

 A projekten belül az előadóművészek és a szakemberek (vizuális, dizájn, műszaki stb.) együttműködtek az egyes helyszíneken kiválasztott művészekkel. A projekt előkészítése két szakaszból állt: először az állandó művészek kerültek kiválasztásra az egyhetes workshopok során - ők hozták létre Magyarországon a műsort; majd az előadás turnéja során minden országban új művészek csatlakoztak a társasághoz. A workshopok különböző országokban kerültek megrendezésre: a 2 hetes inspirációs időszak Elefsinában zajlott, míg az előadást Budapesten hozták létre egy 6 hetes időszak alatt, végül a műsor szinte minden partnerországban bemutatásra került.

-----------------------------------------------------------------------------------

A MIXDOOR projekt összefoglaló videóját itt nézhetitek meg: https://vimeo.com/218027148

-----------------------------------------------------------------------------------

A cikkben található fotókat Sophie gyűjteményéből kaptuk.

A kulturális menedzserek élete nem csak izgalmas és változatos projektekkel van tele: éppen abból adódóan, hogy nincs két egyforma projekt, és ebből eredően nincs jól bevált recept vagy tökéletes megoldás a váratlan helyzetekre, a bizonytalanság és a kihívások is folyamatosan jelen vannak mindennapjaikban.

 Eheti kérdésünk éppen ezért: Mi volt a legnagyobb kihívás eddigi munkád során?

 Erre a kérdésre keressük a héten a választ a PP csapatával: Sárával (PP Arts), Gergővel (PP Cult), Katival (PP Social), Vikivel (PP Sound) és Barnával, a PP vezetőjével.

Sára:
„Általánosságban: megtalálni a harmóniát és egyensúlyt a munka és a szabadidő között. Sosem gondoltam volna, hogy munkamániás vagyok, de a kényszerű home office ráébresztett, hogy hajlamos vagyok elfelejteni: nem kell reggeltől estig a gép előtt ülni. Persze a kulturális menedzser-lét nem igazán egy 09:00-17:00-ig tartó élet, mégis eleinte nehéz volt elfogadni, hogy van, hogy este is dolgozunk, vagy hétvégén stb. – amíg nem találja meg az ember azt az egyensúlyt, hogy „rendben, de akkor lehet, hogy máskor meg elég a kevesebb is”, és ez így van jól. 

Ha konkrétabbat kellene mondanom: a MitOst Fesztivál előkészítéséhez és főleg a megvalósításához minden csepp energiámra, végtelen összpontosításra, és nem csak fizikailag-, de fejben „ottlevésre” is szükségem volt. A fesztivál végén, mikor 5 napja csak 3-4 órát aludtam (előtte pedig az előkészítés miatt nem volt igazán szabadnapunk), egyszerűen elszakadt valami, és nem tudtam igazán élvezni a munkám/munkánk gyümölcsét. Borzasztó nehéz volt felállni, felmenni a színpadra, és félig kómában fogadni a tapsot – utána teljesen össze is zuhantam. Másnap, amikor mi, szervezők összeültünk egy utolsó közös reggelire (tízóraira), végre megéreztem azt, amit már a záróünnepségen „kellett volna” – hogy megérte. És hogy nélkülem nem sikerült volna (így).”
(És vajon mi az egészséges egyensúly a munka és a szabadidő között?)

Gergő:
„Megőrizni a nyugalmamat. Ha egy konkrét dolgot kellene mondanom, akkor az a tavaly megnyílt „A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei” című kiállítás szinte teljeskörű megtervezése (társkurátorként) és megszervezése (projektmenedzserként).” 

Kati:
„Egy sikeres 3 napos online konferencia megszervezése előzetes tapasztalat nélkül.” 
(Ez az esemény egyébként az Online @academy Conference volt tavaly októberben - ha lemaradtatok róla, itt meg tudjátok nézni, milyen szuperül sikerült)

Viki:

„Legnagyobb kihívás egyértelműen a betanulás volt. Máig emlékszem az első héten irodában repdeső disszemináció, output és mid-term report szavak dobálására, melyekből semmit nem értettem...” 
(Hát igen, biztos hasznos lenne egy kulturális menedzser szótár...) 

Barna:

„Folyamatos kihívás számomra az ügyvezetés, a HR feladatok ellátása, ami nem egy választott s hozzám közelálló feladatkör, de mégis rám szakadt. Igyekszem, de nem vagyok jó benne azt hiszem, úgyhogy ez a kihívás még velem marad sokáig �”

Ezek alapján azért ne gondoljátok, hogy nem szeretjük, amit csinálunk, sőt! A kihívások pedig kellenek, hogy ne kényelmesedjünk el...

Jövő heti kérdésünk: Ha választhatnál, melyik kollégád munkáját próbálnád ki egy napra, és miért?